2006. november 23., csütörtök
Ünnepi készülődés 2.
A minap előszedtem receptes dobozkámat, ezer és egy, most már salátára gyűrt papírlapon étel-ötletek, kész receptek, újságkivágások között bogarásztam, valami rég elfeledett dolog után kutatva. Mert csak nem hagyhatom, hogy az idén is úgy múljék el karácsony ünnepe, hogy minimum háromféle kiadásban kóstoljuk meg a halászlevet és a töltöt káposztát, kell valami, mi változatossá teszi a megszokott menüt.
Egy újságlapon gyönyörű, nagy, sült kacsa pompázott ezer féle párolt zöldséggel együtt. Ez adta az ihletet, hátha a kacsa húsa kevésbé "markáns"ízű, mint a múltkori libuska, talán jobban belesimul a halas-káposztás-beiglis menüsorba.
Így megszületett a kétszer sült kacsacomb vörös köntösben
A comb bőrös oldalát beirdaltam, alaposan bedörzsöltem sóval és borssal. A tepsibe bőrös felével lefelé fektettem, és annyi vörösbort öntöttem alá, hogy félig ellepte. 200 fokos sütőben másfél órát letakarva sütöttem-pároltam (félidőben megfordítottam), majd lekerült róla a fólia, a lecsorgó szafttal folyamatosan locsolgatva további háromnegyed órát pirítottam.
Köretnek hercegnőburgonyát és héjában sült céklát adtam tormamártással.
A recept marad, az ünnepek utáni vendégfogadáskor előételként nagyszerűen lehet hasznosítani a tepsiben visszamaradt ízes kacsazsírt is: pirítós kenyérrel és lilahagymával fejedelmi entrée lesz, és a bor is jobban csúszik utána!
És hogy ne csak a hasunk legyen tele, adjunk a léleknek is táplálékot: íme a Jézuska csizmája második része.
(ha valaki lemaradt volna, az első meghallgathó itt)
17:57| Ünnepi ez+az | Aubergine
2006. november 22., szerda
Újborok - már megint!
Ismét vissza a Balaton-Felvidék hegyes területeire (egyébként enyhe túlzással zizzentnek nézett egyik francia ismerősöm, akinek két éve egy üzleti útról hazafelé lelkesedve mutattam be a Balaton északi partjának hegyecskéit. Először nem értettem, miért is néz rám kérdőn, de a következő pillanatban minden világossá vált: ó igen, igen, de az ilyen dombokon síelni nem nagyon lehet, ugye?? Hiába, no, alföldi leányzó vagyok...)
Magyarország kedvelt turista-célpontjának egyik gyöngyszemének dűlőin termett a szőlő, melyből Figula Mihály elkészítette idei Kékfrankos Roséját.
Nemhiába megbízható fajta a kékfrankos, évről-évre egyszerű, ám "állandó" minőségű bort ad - megfelelő gondoskodás mellett. A kóstolt ital sem okozott csalódást - olyan arany középút módon - szénsavasságának köszönhetően, itt-ott savaival játékos és illatos ital. Nekem füstösen édes illatúnak tűnt, különösen jó volt szagolgatni.
És végül egy bor a "keményebb" mezőnyből: egy vörös, Siómenti Marci Dúzsi Tamástól. Marci zweigelt, kék-medoc és portugieser szülők gyermeke.
Gyönyörű, rubintvörös színű; először gyümölcsös, majd finom vajkaramella illatú bor. És itt megállnék. Felhígult ízanyagaival nem nyerte meg a tetszésünket; erősen gondolkodóba estem, vajon van-e értelme vörösbort újbor formájában a piacra vinni.
Mivel Marci volt az ötödik a sorban, véget ért rögtönzött borversenyünk. Általában egy-egy ilyen ismerkedéses este jó pár órát eltart, beszélgetünk, falatozunk, szimatolunk, vissza-vissza kóstolunk; s a végére mindenki konkrét képet kap arról, hogy melyik bor ízlett neki és miért.
Ez alkalommal viszont valami más is árulkodott, hogy hogyan alakul a "rangsor":
Ha elolvasnád a többi bor bemutatásátát is katt ide és ide
10:42| Borkóstolások | Aubergine
2006. november 21., kedd
Kecske-este
A legutóbbi borismerkedős estén újdonság került az asztalra: kedvenc sajtüzletemben jópofa, zöld "szőrös" golyókat fedeztem fel, mint valami kis szemek, úszkáltak egy tálban olajos löttyben. Olyan jópofák voltak, nem bírtam hát ki, hogy ne faggassam ki az eladót, mi fán teremtek a gömbök. Natúr friss kecskesajtot snidlingbe hempergettek, majd hogy megőrizze frissességét és nedvesség tartalmát, olajos lében ázkolódik a hűtőpultban (ráadásul hazai termék, helyben, a bolt kecskefarmján készítik a többi finomsággal együtt).
Mellette, másik tálban piros, lehetetlenül apró paprikácskák ücsörögtek, fehér töltéssel. Savanyított cseresznyepaprika, édes túrós betéttel. De milyen finom! A savanyú és az édes íz olyan nagyszerű harmóniáját találták el, hogy a negyedik paprikát rágcsálva sem tudtam rájönni, kell-e hozzá finom puha kenyér, vagy jól csúszik ez magától is. Jelzem, import termék, az árszinten meg is látszik, de egye fene, ha egyszer ilyen finom!
(halkan jegyzem meg, saját készítésű verziójukat vendégváró falatkának már fel is vettem az "étlapra")
2006. november 20., hétfő
Újborok - ismét
A második bor, amit kóstoltunk, mint újbor, Balatonszőlősről csepegett a palackba, Figula Mihály pincészetében.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a zenit szó hallatán Figuláék borai jutnak az eszembe, már jó pár éve annak, hogy először jártam náluk, és rögtön a kóstoló elején levettek a lábamról: könnyed, női szíveknek kedves, édeskésen csábító a szőlőből készülő bor.
Most sem csalódtam, de a várt és ismerős illatok kicsit késve bukkantak fel. Tüzes bor, de egyben símogatóan kedves is. A savai ugyan picit lágyak és lustácskák; de pár perc szagolgatás után egy egész vadvirágos mező bontakozott ki előttünk, zöldalmás illat- és ízjegyekkel.
Bohókás külseje és egyszerűsége révén méltán hivatott, hogy elérje a célzott fogyasztói réteget: a pincészet hosszú évek óta az ifjabb borivó korosztályt kívánja - tapasztalatból mondom: nem kis sikerrel - meghódítani.
A fehérek után a rozék következtek, először Dúzsi Tamás kékmedocból, portugieserből és zweigeltból készült nedűje. Remek, gyümölcsös illatú (málna, eper és édes bogyós gyümölcsök), friss, pezsgős, nyelvet csipkedős rosébor.
Könnyű bor egy nyáresti tingli-tanglihoz (már ha addig el nem fogy a boltok polcairól, mert ebben a késői őszben, egy-egy kerti munkával eltöltött hétvégén is jól csúszik egy-egy pohárral a nap lezárásaként!).
8:31| Borkóstolások | Aubergine
2006. november 17., péntek
Újborok 2006.
Impozáns látványt nyújtott egymás mellett az öt üveg bor, valamennyi Márton nap, az új bor ünnepe körül bukkant fel a boltok polcain. Az újborokban mindig van valami izgalmas, mert ugye ilyen idő tájt már hallani lehet mindenfélét az adott év szőlőterméséről; jóslásokat és kijelentéseket; de a szőlők egy része még mindig a tőkéken várja, hogy az utolsó őszi napsugár is hozzáadja a maga fűszereit a majdan palackba kerülő borhoz. Az újborok azok, akik által mi, halandók, először győződhetünk meg, mi is történt a bogyókkal egész évben...
Az ország két borvidékének borait teszteltük, talán nem a legszerencsésebb választás volt, kerülhetett volna több, más területekről származó bor is a pohárba. Az általunk felállított tetszési sorrend (így a bírálat tényezői is) igen egyszerű alapokon nyugszanak:ízlik, vagy nem ízlik. Semmi komplex összhatást, semmi eget rengető ízvilágot nem vártunk, valójában borocskákról van szó, alig pár hete pihennek még új köntösükben.
Körítésként könnyű, fiatal kecskesajtot fogyasztottunk, de a vörösborhoz előkerült egy kevéske kolbász is, a nem túl csípős fajtából...
A részvevők:
- Dúzsi: Fürtike 2006
- Figula: Balatonszőlősi Zenit 2006
- Dúzsi: Rosé 2006
- Figula: Tihanyi Kékfrankos rosé, 2006
- Dúzsi: Siómenti Marci 2006
Az egyes számú versenyző Dúzsi Tamás szegzárdi pincéjéből Fürtike volt.
Keresztezés révén létrejött szőlőfajtából, az Ezerfürtűből készült, a növény bő termésátlaggal rendelkezik, és jellemzője a korai érés (így kiváló alapanyaga egy újbornak).
Ifjonchoz méltóan buborékos, könnyed italnak bizonyult; kiegyensúlyozott ízzel és igen kellemes tutti-frutti illattal rendelkezik. Finom savai könnyen fogyaszthatóvá teszik, de ne várjunk tőle túl nagy lecsengést, nem hagy hosszan tartó nyomot maga után.
Folyt. köv.
20:53| Borkóstolások | Aubergine
2006. november 15., szerda
Ünnepi készülődés 1.
Az elkövetkező napokban, egészen karácsony előttig minden hétre fog jutni egy-két finomság, amit tovább-tökéletesítés céljából ki szeretnék próbálni. Elsősorban édességekről van szó, hiszen családunk meglehetősen "maradi" a szent napok menüjét tekintve: halászlé, töltött káposzta és mákos guba, beigli nélkül senki nem merészkedik vendégséget rendezni. Igaz, évről évre debütálunk egy-egy újabb fogással, azért ezek sem maradhatnak el!
Nem tudom, ki hogy van az ajándékozással, én sokkal többre értékelem a saját készítésű, szeretettel alkotott dolgokat, mint a boltban vásárolt csilli-villi csodákat. Legyen az egy szép fa tálca, szalvétatartó, díszített kaspók, de valahányszor rájuk nézek, eszembe jut az a kedves ember, aki NEKEM készítette azokat, és közben RÁM gondolt. Az idén saját készítésű édeségekkel szeretném meglepni szeretteimet, már jó előre feltérképeztem mindenki ízlését, s ennek megfelelően számos érdekes receptet találtam.
A bemutatott finomságok mellett szeretnélek Téged is meglepni, aki most éppen e sorokat olvasod. A magyar irodalom gyöngyszemei közül a számmra egyik legkedvesebb karácsonyi novellát, Krúdy Gyula művét, a Jézuska csizmáját szeretném megosztani Veletek. Igyekeztem egy szusszra meghallgatható hosszúságokból összeállítani. Kérlek, amíg hallgatod, állj meg egy kicsit, csukd be a szemed és gondolkodj el azon, Neked mit jelent az Ünnep. Mert nem minden a pénzért megvehető ajándék. Egy-két jó szó, tett vagy mosoly többet jelent mindennél!
Egészen kicsi gyerek koromban egy november végi hittanórán kaptunk egy nagy papírlapot, a közepén egy hatalmas szívvel, s a szívhez kacskaringós út vezetett, 24 kockára felosztva. A szív belsejében a betlehemi jászol mellett a Szent Család állt. Az atya megkért bennünket, hogy minden nap tegyünk valami jót, segítsünk szüleinknek, rokonainknak, vagy csupán legyünk figyelmesek, kísérjünk át egy idős nénit az úton, adjunk enni a kóbor állatoknak. A napi jótettünre jellemző rajzot rajzoljuk be a kanyargós út egy-egy kockájába, s ahogy telnek a napok, úgy lesz majd színesebb az út, s mire elérünk az út végére; elkészítettük magunk ajándékát a kis Jézusnak: megtanulunk figyelemmel élni, meglátni mások szükségét a segítségre.
Számomra ez a legszebb "adventi naptár", amit el tudok képzelni. Számot vetni az év minden napján a tetteinkről, s tiszta szívvel készülni a legszebb ünnepre!
És akkor kanyarodjunk vissza a konyhába: az első kipróbált receptet Erika barátnőmtől kaptam, egy nagyszerű zabpehlyhes kekszet készített csokoládéval. Allergiám miatt a csokoládét elhagytam, de az édes tésztához remekül harmonizált a savanykás aszalt meggy, s legközelebb egy kevés ánizzsal fogom még ünnepibbé varázsolni.
A recept
1 csészényi puha vajat habosra kevertem 1 csésze barnacukorral. Óvatosan hozzákevertem 2 egész tojást, majd 1,5 csésze lisztet, amibe előzőleg 1 teáskanálnyi sütőport vegyítettem. A legvégén beleforgattam 3 csésze zabpehlyet, és 1 csészényi szárított meggyet. Kanállal kis halmocskákat raktam a sütőpapírra, egymástól viszonylag távol, mert sülés közben igencsak megduzzadnak a sütik. 160 fokos sütőben kb. 20 perc alatt készültek el.
14:49| Ünnepi ez+az | Aubergine
2006. november 11., szombat
Lila liba
Hagyományt teremtek. Legalábbis az első lépést már megtettem: Márton napján libavacsorát szolgáltam fel. Még soha nem jutott kezembe liba, legalábbis nem ilyen formában, és ha jól emlékszem, nem is nagyon kóstolgam (mondjuk nem is csoda, az elmúlt közel nyolc évben a hús messziről elkerülte a tányéromat...).
Némi előítélettel vegyes félelem motoszkált bennem, mert családtagjaim órákat tudják ecsetelni a mesésen kinéző, de híresen szárazra sült libacomb esetét az egyszeri, farkaséhes vendéggel. S lőn csoda: a konyhakész libacomb valóban konyhakész volt! Még az én szigorú szemem sem talált kivetnivalót, gondos kezek alaposan legyantázták a szárnyast. Meg is nyugodtam, mert még élénken él bennem a tavaly karácsony, amikor szenteste napján, jellemző módon egyébként is csúszásban voltam mindennel, ráadásul a megvásárolt kacsamellel kb egy órát piszmogtam, mire az összes "szőrt" levarázsoltam róla...
A mai menü viszont parádésan sikerült: sült libacomb, majonézes céklasalátával, sült almával és burgonya krokettel.
A recept
A libacombot sütés előtt előfőztem: egy jó nagy fazékban hideg vízbe két fej vöröshagymát, sárgarépát, egész borsot, babérlevelet dobtam, megsóztam felforraltam, majd beleugrottak a combok is és kb. háromnegyed órán át lassú tűzön bugyogtak. Innen tepsibe kerültek, frissen őrölt borssal alaposan meghintve. Kb. háromnegyed órát töltöttek a 200 fokos sütőben, ennyi idő alatt a bőrük ropogosan pirosra sült, alóla a hájréteg kisült, átitatta a húst fantasztikus szafttal. A húsokat sütés közben időnként meglocsolgattam a főzővízzel.
A céklasalátához a céklákat meghámoztam, kockákra vágva főzni kezdtem, 1 szem borókabogyóval, 1 rúd fahéjjal és őrölt köménnyel fűszerezve. Kb. háromnegyed óra alatt megpuhultak (persze függ attól, mekorra kockákra vágjuk); a vízbe egészen kevés ecetet öntöttem, ízlésem szerint cukroztam és egy kis sót is adtam hozzá, ebben az ízes, vörös lében hagytam kihűlni.
Az öntethez egy egyszerű majonézes saláta alapot kevertem, majonézből, tejfölből, dijoni mustárral és citromlével. Cukorral, sóval és citromlével kellemesen pikánsra ízesíttem; és ez alkalommal a mustárból is többet adtam hozzá, már-már csípősen érzett a mustár íze. A vörös cékla-négyzeteket jól beleforgattam az így elkészített öntetbe; percek alatt gyönyörű lila (már-már Barbie-san giccses) halommá álltak össze.
A sült libához nagyszerűen passzolt a Vylyan Pinot Noir, és bár nem idei bor (mint ahogy az Márton napkor szokás); de az hiszem sem a jószág, sem a cékla nem tiltakozott a második pohár miatt :)
A bor egyébként remekül magán hordozza a Pinot Noir-ra jellemző pörkölt mogyorós íz- és illathatást. Ami számomra megtévesztő volt, hogy a palack "tömzsisége" után egy testes, nehéz bort vártam, mégis inkább játékos és szelíd maradt.
És ha valakit érdekel, Márton napról bővebben itt
2006. november 9., csütörtök
Pesto ungherese
A minap tájékozódtam kissé e csodálatos színű szósz témakörében (mellesleg a színét nagyban befolyásolja a felhasznált alapanyagok sora).
Csinálni magam még soha nem csináltam, beértem a boltban kapható változattal. De csak nem hagyott nyugodni, hogy ha egyszer ilyen egyszerű - és elérhető - alapanyagokból készül, nehogy már kiadjak érte annyi pénzt; meg hát nem is lennék jómagam, ha legalább egyszer ki nem próbálnám...
Nem meglepő módon már az ókori Rómában is ismerték a szószt, hiszen már akkor rendelkezésre állt minden, ami az elkészítéséhez kell. Az, hogy tartományonként változik az összetevők sora, híven tükrözi az olasz konyha sokszínűségét (talán nem is helyes olasz konyháról beszélni: mert nem egy egységes konyhaművészet jellemzi az országot, "ahány ház, annyi szokás")
Hagyományosnak, illetve legismertebbnek mondható a genovai style: bazsalikommal, fenyőmaggal, pecorinoval, olivaolajjal, sóval és fokhagymával.
Mellette tekintélyes helyet foglal a boltok polcain a pesto alla siciliana, bazsalikom helyett paradicsommal.
És persze a franciák is kiveszik a részüket a pesto-piacból, bár sokáig fogalmam sem volt róla, hogy a soupe au pistou néven ismert és kóstolt leves alapja a pistou, azaz pesto, ahogyan a provansziak készítik.
Maga a szó jelentése pedig az elkészítés módjára utal: zúzni kell; az olaszok szerint csak és kizárólag mozsárban, kézi erővel szabad készíteni, így lesz az íze olyan, amilyennek lennie kell.
Gyorsan leszűrtem a magam konzekvenciáját: a bazsalikom szinte bármilyen fűszernövénnyel nagyszerűen helyettesíthető, a sajt illeszkedjen ízvilágában a többi hozzávalóhoz; az olívaolaj és az olajos mag kötelezően előírt adalékanyag, a fokhagyma akár el is hagyható, de helyettesíthető pl. szardellával.
A "pesto chez Aubergine" kakukkfűből, tökmagból, olívaolajból készült, pecorinoval. A mozsaram mérete nem engedi meg nagyobb mennyiség készítését, így én robotosított változatban készítettem, de nagyszerűen sikerült így is.
A padlizsános előételhez készült mártogatós szósznak, de a maradék felhasználására is született ötlet: erdei gombás tészát fog ízesíteni.
2006. november 8., szerda
Tojásgyümölcs újra
Íme egy újabb finom előétel a helyes lila padlizsánból. Általában idényhez kötöm, mikor használom egy zöldséget, szeretem, ha igazi napon érett alapanyagból tudok dolgozni. De van úgy, hogy felborul a biológiai órám és az ősz kellős közepén fog el a vágy a mediterrán ízek után.
Party-falatkának is kiváló ez az étel, tetszés szerint picire darabolva pálcikára is fel lehet nyársalni, és beszélgetés közben, egy pohár ilatos chardonnay-val igazán szívmelengető tud lenni.
A padlizsánt hámozatlanul ujjnyi vastag karikákra vágok, tűzálló tál aljára terítem őket, olivaolajal, sóval, borssal és szárított bazsalikommal (vagy felapított bazsalikom levéllel) megszórom valamennyit. A tetejükre egy-egy paradicsomkarika kerül (napon szárított paradicsomot is lehet használni, akkor picit több olivaolaj szükségeltetik), ízlés szerint sajt - parmigiano, pecorino, mozzarella. Sütőben 200 fokon aranybarnára sütöm.
Tálalás előtt még egy kis extraszűz olivaolaj valamennyi tetejére; és akár egy egyszerű mártogatós szósszal kínálhatjuk.
Én most pestot készítettem, kakukkfűből, pecorinoval.
2006. november 4., szombat
A látott hal bora
A minap felbontottunk egy üveg bort. És jó volt! Ez azért annyira nem nagy újság. De ha elmondom, hogy az utóbbi időben kísértett bennünket a balszerencse a bor-választásokkal kapcsolatban, rögtön érthető, hogy örültünk, mint majom a farkának.
Kísérletezgetünk, hátha rábukkanunk valami fenomálisan jó borra, de valahogy mindig mellényúltunk (vagy csak a mi szánkban lett savanyú a szőlő...) Most úgy látszik a pech-széria megszakad, a választott Tihanyi Cabernet Franc nagyon ott van. Erősen villányi-felhanggal rendelkezik a tanninjait tekintve, de még kellemessen könnyűvé teszi a hordóban töltött 1 hónap; így nem nehéz az ételválasztás sem mellé.
Demján Sándor, aki elsősorban nagyszerű üzleti fogásaival tett szert hírnévre úgy látszik a borászatok világában is otthonosan mozog. Díjazandó igyekezet, hogy a boltok polcain mind több, Demján-pince "fedőnév" alatti palackban lapul hagyományos magyar szőlőfajtákból készült bor: juhfark, furmint, hárslevelű. Következő kóstolásaink egyikén biztosan sort fogunk keríteni valamelyikre. Addig is csak remélni tudom, hogy a mindenki számára elérhető kategóriában az ár-érték arány nem a minőség rovására billen lefelé!
2006. november 2., csütörtök
Alfabetikus élvezetek
A másik nagy kedvencemről már csak halvány emlékeim voltak, hiába is keresem manapság a boltok polcain. Imádtam, mert nagyszerűen lehetett kipakolni a betűkből a majdani férj nevét (jelentem, még a mai napig tologatom a betűket :)); vagy versenyezni, ki tud több értelmes szót összehozni egyetlen zacskó tartalmából.
Amikor megpillantottam a képet a betűhalomról a Delicious Days oldalán, a recept elolvasása előtt már tudtam, hogy ez az, amit évek óta keresek. Nicky russian bread néven ír róla, de valójában fogalmam sincs, nálunk hogyan is hívták. Hiába kérdeztem körbe az ismerősöket és a rokonságot, senki nem emlékezett rá... Valakinek van ötlete??
A recept
4 tojás fehérjét kevés cukorral habbá kell verni. Ehhez jöhet, folyamatos keverés mellett 125 gr cukor, kevés vaníliás cukor, 2 evőkanál sötét kakaópor és a legvégén 150 gr liszt. Habzsákból sütőlapra egymástól tisztes távolságra rajzolt ABC betűk formájában a legfinomabb! 170 fokos sütőben a betűk vastagságától függően 10-15 perc alatt lesznek készen.
Rólam
Szeretek enni. Szeretek főzni. Szeretem a szép borokat. Szeretem az életet...Linkek
Régiek
- 2013. 01. 01.
- 2008. 02. 01.
- 2008. 01. 01.
- 2007. 12. 01.
- 2007. 10. 01.
- 2007. 09. 01.
- 2007. 08. 01.
- 2007. 07. 01.
- 2007. 06. 01.
- 2007. 05. 01.
- 2007. 04. 01.
- 2007. 03. 01.
- 2007. 02. 01.
- 2007. 01. 01.
- 2006. 12. 01.
- 2006. 11. 01.
- 2006. 10. 01.
- 2006. 09. 01.
- 2006. 08. 01.
- 2006. 07. 01.
- 2006. 06. 01.
- 2006. 05. 01.
- 2006. 04. 01.
- Jelen
