Aubergine

2006. július 27., csütörtök

A hely szelleme

Az idei nyár az instant nyaralásról fog szólni: zsúfolj össze mindent egyetlen hétvégi napban, aztán vissza a hétköznapok sodrásába.

Remélem másnak több ideje jut a kikapcsolódásra, de mindenképpen ajánlom, akár csak egy vacsora erejéig is, meglátogatni a Café Mólót Siófokon. Nem csak azért jó hely, mert a magyar tenger legbulisabb városának egyik legyszebb helyén van; hanem mert hozzáértő módon, szívből főző szakács nagyszerű kreálmányait találjuk az étlapon. A pincérek kedvesek és udvariasak, és ami igazán a javukra szól, még a nagyobb vendégszám esetén sem esnek ki a szerepből, gyorsan, pontosan és udvariasan szolgálnak ki; mindemellett úgy érzi magát az ember, mintha már évek óta ez lenne a törzshelye.

Az étterem egyszerre nyújta egy tengerparti üdülőhely teraszos vendéglőjének hangulát, ugyanakkor nagyszerű koktélbár is, sőt, a mediterrán hangulatú kerthelységnek köszönhetően Itália levegőjébe is szippanthatunk.

És hogy mit érdemes választani az étlapról? Szinte mindent ajánlok kipróbálásra. Ugyan a tengeri herkenytűk a mélyhűtőből pottyannak a tányérunkra (azért mégiscsak édesvizű ez a magyar tenger); de aki szereti az egyszerű, ám tökéletes ételeket, semmiképpen ne hagyja ki a paradicsomlevest: kellően eltalált fűszerezés, nem túlfőzött paradicsom püré; hanem zamatos, a napfény minden ízét magába ölelő isteni lé.

A desszertek fantáziadúsak, nem a megszokott somlói galuska, gesztenyepüré unalomig húzott, felturbózott változatai; hanem nagyszerűen megalkotott remekművek egytől egyig.

21:23| Mindenmás | Aubergine

2006. július 19., szerda

Ízek és hagyományok

Általában szeretem a dolgokat ötszázszor alaposan átrágni, mielőtt belevágok valamibe. Így van ez a főzéssel is, ha találok/hallok/olvasok/kitalálok/látok/kóstolok egy új receptet, mielőtt a konyhapulton végezné további feldolgozásra, alaposan górcső alá veszem, ízekre bontom, elméletben lejátszom a folyamatot, ráadásul nem csak egyszer... szóval macerás.

Így történt ez valamikor június elején is, amikor Andrew oldalán járva olvastam a hagyományos angol teasüti, a bakewell tart-mozgalomról: a süti "kihalófélben" van (no lám, ki gondolta volna, hogy a népi konyha remekei megmentésére mozgalmat kell indítani!). Angliában járva kóstolam a sütit, de nem sok fantáziát láttam benne (talán azért is, mert jóval fiatalabb voltam, akkor még nem kapott el a gasztronómia heve); soha nem is jutott eszembe, hogy megpróbálkozzak vele.

Most viszont 2 inspiráló dolog is közrejátszott a látható végeredményig való eljutásban: ad 1. vasárnap testsúlyom felét kitevő (ami azért igencsak jelentős tömeg!!) potyóka szilvát - vagy inkább valami szilva és barack-keresztezésű gyümölcsöt - kaptam, és mivel nagyon nem szeretek ételt és alapanyagot kidobni, így ki kellett találni valamit a hasznosítására; ad 2. felpiszkálta a fantáziám az angol süti; de semmiképpen sem a hagyományos változat; az eredeti recept túl nehéznek tűnt a sok vaj miatt.

Szóval a tészta maradt, erre rásorakoztattam a szilvaszeleteket és a módosított Frangipane-krémmel megkenve ízletes-ropogós külsejű, belül omlósan gyümölcsös pitévé sütöttem. A recept marad, legközelebb talán az eredeti angol változatot is kipróbálom, eperdzsemmel, úgy, ahogy kell.

Ja, és hogy mi készült még a rengeteg szilvából? Legközelebb azt is elárulom :)

A recept

A tésztához 2 vaníliarúd belsejét 130 gramm vajjal, 100 gramm porcukorral, 1 lime lereszelt héjával és 1/4 kg liszttel elmorzsoltam, 2 tojássárgáját és 2 evőkanál hideg tejet hozzáadva gyors mozdulatokkal tésztagömbbé dolgoztam. 1 éjszakán át hűtőben tartottam, majd szeletekre vágva kibéleltem egy sütő-alkalmatosság alját úgy, hogy a szélét is befedje. Sütőpapírral borítva és babbal bélelve 10 perc alatt 180 fokos sütőben aranybarnára sütöttem. Mialatt sült, 200 gramm marcipánt porrá (illetve nagyobb morzsávákká) őröltem a robotgépben, hozzáadtam 3-4 evőkanál porcukrot, 150 gramm vajjal és 2 tojással habosra kevertem. A tésztaalapot beborítottam a darabokra vágott szilvával, ezt betakartam a krémmel, és kb. 40 percig 180 fokos sütőben sütöttem.

12:17| Finomságok | Aubergine

2006. július 17., hétfő

Alternatív desszert

Nyakunkon a tomboló nyár, a kánikulában a sütő-fűtötte konyhában nemhogy kikapcsolódásra nem lelek, de szinte menekülök a langymeleg nyárestében ki a lakásból. Mivel lehetne jobban feldobni egy fülledt hangulatú vacsorát? Persze, hogy valami jéghideggel...

Számomra azok az igazán kedves hozzávalók és kellékek az ételmegálmodás és -készítés közben, amik elérhető közelségben vannak; nem kell a fagyasztott-szárított-porított-konzervált változattal helyettesíteni az eredetit. Egy-két gyümölcs és zöldség esetében ma már itthon is beszerezhetünk (nem is annyira borsos áron) az "eredetit" minőségben és ízben majdnem utolérő fajtát, ezeket szívesen használom is; de az esetek nagy többségében abból dolgozom, ami éppen fellelhető a piacon - ami lokálisan megterem. Most éppen a görögdinnye az, ami a szemembe ötlött legelőször. Amilyen egyszerűen elkészíthető "desszertről" van szó (talán túlzás desszertnek nevezni?); annál meghökkentőbb a fantasztikusan fűszeres íz-orgia, ami elénk tárul.

A dinnye kikanalazott húsát tálkákba halmoztam (de nagyszerűen megfelel erre a célra a megmaradt dinnyehéj, akár mintákat is farigcsálhatunk a külsejére; s nyakon öntöttem jó adag Gallianoval (fűszeres, ánizsos, gyógynövényes likőr az olaszoktól. Parlagfű-allergiások: csak óvatosan a görögdinnyével!
De mindenki más: elő a kanalakkal, kanalazzuk ki a javát :)

17:22| Finomságok | Aubergine

2006. július 15., szombat

Egyszerűen másképp

Azt hiszem Jamie Olivert nem kell bemutatnom. Etess jobb kajákkal mozgalmáról is hallhattunk eleget. Tény, hogy eme jól kitalált, és nem utolsósorban jól megkomponált (marketing) eszközzel nemes célért indult harcba: megreformálni az iskolai menzai étkeztetést. Valóban, az angol gyerekek meglepő ételekkel tömik a gyomrukat nap, mint nap; s számomra az igazán szomorú az volt, hogy otthon sem látnak mást...
Hogyan is várhatnánk el egy gyerektől, hogy olyan ebédet válasszon, ráadásul önként, amit azelőtt még talán soha nem láttott esetleg egyes összetevőiről azt sem tudja, mi fán teremnek...

Bevallom, fogalmam sincs, milyen ma a közétkeztetés itthon, abban a szerencsés (vagy inkább magam választotta) helyzetben vagyok, hogy inkább főzök magamnak, mint menzán vagy éttermi menün éljek. Így legalább abban biztos vagyok, hogy mit eszek...
Nem vagyok a bio- és egészséges életmód elkötelezett híve, de olyan dolgok, amelyeknél nem vagyok 100%-ik biztos, hogy mit tartalmaznak, nem kerülnek az asztalra. (ilyen például a mélyhűtött húspogácsa, sajtnak álcázott sajtkészítmény, gyümölcsjoghurtnak nevezett tejkészítmény gyümölcstartalom nélkül stb)

Szóval tudom én, hogy gyerekként nem annyira vonzóak a szülők által egészségesnek titulált ételek. És sokszor már csak dacból sem kértünk belőle (így voltam én a káposztás cvekedlivel, ami azóta az egyik kedvencem...). És sok gyerek felnőttkorára sem növi ki ezeket a ... faksznikat. Főleg a fiúgyerekek... Próbálj egy tányér borsófőzeléket tenni a Drága Férfi elé, jó pár házilag készített, termetes fasírttal.... Nem kétséges, hogy a főzelék érintetlenül fog csücsülni a tányéron, bámulva szomorú szemekkel, de a fasírt nyomtalanul el fog tűnni, kérdést hagyva maga után: nincs már csak ez az izé? (persze tisztelet a kivételnek, őket áljda meg az élet jó szokásukért)

Lehet, nem korszakalkotó az ötlet, amivel próbálkoztam, de meglepő módon sikeres volt: a finom zsenge zöldborsóból főzött főzeléket leturmixoltam; majd némi kebab (azaz fasírt) társaságában mártogatósként tálaltam...

Annyi trükköt azért alkalmaztam, hogy a borsót vajon megpároltam, sóztam, meghintettem kevés liszttel, tejszínnel felöntöttem. Azon melegében leturmixoltam, és az ízhatást fokozandó nyugodtan hozzá lehet adni egy fél avokádót is. Ettől lágyabb és krémesebb lesz a massza. Egy egyszerű kebabbal tálaltam: a darált marhahúst sóval, borssal, ízlés szerini mennyiségű korianderrel összedolgoztam; de akár maradhatunk a hagyományos fasírt-készítésnél is; saslikpálcikára tűztem a husi nudlikat és grillezőn (vagy olajban) készre sütöttem.

Láss csodát: ami eddig nemkívánatos ételként került az asztalra, új köntösben igencsak kapós "party-kajává" lépett elő. Szinte észrevétlenül fogyott a zöld mártogatós a husival; így felkerült a "legközelebb is főzhetsz ilyet" listára :)

19:51| Ételek | Aubergine

2006. július 14., péntek

Foodography, azaz fotózz, ne csak egyél!

Jó, hogy a világhálón ilyen sok lehetőség van arra, hogy közösségbe kerüljön az ember, találjon hasoló érdeklődésűeket. Évekkel ezelettő mindez még elképzelhetetlen volt, ma már az tűnik lehetetlennek, hogy valaki életében nem látott még web-böngészőt. Beszivárgott a mindennapjainkba, nagyon jó példa erre a főzés (nemhiába: gasztroblog...): megadatott az a lehetőség, hogy a gép elé leülve másodperceken belül több száz recept közül válogass, amelyekehez ráadásul képek is vannak, kapsz tálalási ötletet is, és vélemények segítik eldönteni, jó-e a recept, vagy még véletlenül sem érdemes vele próbálkozni; esetleg min változtass, ha kipróbálod.
Ez a fajta szabadság dícséretes dolog. Lehetség nyílik hasonló érdeklődésű emberekkel csevegni, földrajzi távolságokat áthidalva.

Jómagam pár hete szemezek a Foodography kihívásaival: készíts fényképet megadott témában, mutasd meg a többieknek, s okulj a kritkákból. Mindig az volt az egyik legjobb mérőeszköze a dolgoknak, ha mások, függetlenek, kívülállók elmondják véleményüket. Lehet belőle tanulni, lehet vele vitatkozni és lehet rajta megsértődni; hogy aztán a munkálkodó "majd én megmutatom nektek" lendület új erőt adjon a próbálkozáshoz.

A téma, aminek kapcsán rászántam magam a képek feltöltséhez: bor és pohár. Gyere, és nézd meg a többiek képeit is.

7:03| Nemzetközi | Aubergine

2006. július 13., csütörtök

Meggyes eledel, eme meleg hetekre

Köztudott (vagy nem?) hogy imádom a csokit. Egy fránya allergiának köszönhetően úgy néz ki, örökre, vagy csak egy ideig, de le kell mondanom a csokoládé nyújtotta örömökről. Az elmúlt pár hét tapasztalaiból okulva most már tudom, igaz, hogy a rabjává lehet válni. 3-4 barack, nagyadag dinnye, banán és jó nagy maréknyi eper elfogyasztása után úgy tör elő belőlem a vágy az édes fekete csoda után, mint szomjazó vágyik a vízre.

Az alternatív desszertforrások utáni kutatásban a gyümölcsös édességekre igyekszem helyezni hangsúlyt, de megfigyeltem, hogy újkeletű "diétám" miatt a desszertkészítésnél jobban előtérbe kerül az alkohol, mint ezelőtt. Talán a karakteresebb ízvilágot próbálom így pótolni? Mindenesetre korábban "vadnak" tartott párosítások születnek most meg a konyhapult mögött, először fejben, azután ki is próbálom őket. Ami sikeres és további elkészítésre ítélem, azokról beszámolok itt is.

Az első próbálkozásaim egyike volt ez a nagyszerű meggyes joghurtos fagyi csoda. Az eredetit David Lebovitz oldalán olvastam még tavasszal, azóta jópár gasztroblogger oldalán találkoztam különböző változataival. Közülük a magát amatőr Gourmetnek nevező fiatalember (aki korántsem tűnik kezdőnek írásait olvasgatva :)) ötlete adott ihletet nekem is. Imádom a meggyet, a kellemesen savanyú cigánymeggyet; s ha már meggyről van szó, el sem tudom képzelni rum nélkül...

Így három jó nagy maréknyi meggyet kimagoztam, rácsorgattam 2 evőkanálnyi mézet, jó nagy löttyintésnyi finom karibi barna rummal meglocsoltam. Egy órányi pihenés után leturmixoltam egy pohár sűrű házi joghurttal, s fagylaltgép híján fém tálkában, fél óránként megkeverve kifagyasztottam a mélyhűtőben. Azt vártam, hogy nem fog sikerülni egységes állagú fagylalthoz jutni az erre speciálisan megálmodott gép nélkül, de kellemesen csalódtam. Igaz, a fél óránkénti kevergetéshez igénybe kellett vennem a csörgőórát is, de még így is messze felülmúlta várakozásaimat az elkészült mű.

16:01| Finomságok | Aubergine

2006. július 11., kedd

Koktél, nem csak bicikliseknek

Kellős közepén a házfelújításnak, a felfordulás tetején már nagyon vágytam arra, hogy az újonnan elkészült teraszt birtokba vehessük, s legalább egy könnyű vacsora erejéig a kényelmetlen műanyag kerti székekben pöffeszkedve álmodozhassak a majdani kertről. S a langymeleg estén mi is lehetett volna kísérérője a vacsorának, mint egy jó pohár hideg sör...

Jómagam nem tartozom a fanatikus sör-kedvelők közé, talán 1, vagy maximum 2 fajtát kóstoltam eddig, s jobban is kedvelem a frissen csapolt habos csodát, mint az üveges változatot. De most, unszolásnak eleget téve újításra adtam magam. Soha nem tudtam elképzelni, hogyan lehet egy sör alapú koktélt jó?? Egyáltalán milyen lehet? A keserűen fanyar, ráadásul szénsavas italhoz bármit is keverni? Háááát, elég bizarrnak tűnik.

De a németek (vagy osztrákok?) itt is sikerrel jártak. Állítólag pusztán üzleti okból született meg a Radler; amikor egy kocsmáros, hogy csekély sör-készletével felkészüljön a várható vendég-áradatra kitalálta, hogy limonádéval meghígítja, s mint turistáknak és sportolóknak való, kisebb alkohol-százalékú üdítő italt fogja árusítani. S lám, bejött neki. Azóta nemcsak "házi" keverésben ihatunk radlert, számos sörfőző üzem kínálja ezt a - nem is tudom minek nevezzem - italt.

Hajrá lányok, elő a radleres korsókat, mert tényleg finoom! S hogyan fér meg egy pohárban az illatos bodzavirág italt a sörrel??? Nagyszerűen. Aki nem hiszi, járjon utána :)

8:26| Mindenmás | Aubergine